2015-11-05

Ha egy panellakásban élünk, biztosan éreztük már azt

Ha egy panellakásban élünk, biztosan éreztük már azt, hogy a nyári hónapokban igen csak ontják magukból a falak a meleget. Rendszeresen és folyamatos kánikula esetében pedig igazi felfrissülést nyújthat az, ha beszereltetünk egy klímát. Persze rengeteg lakásban már az építés során felszerelésre került ilyen berendezés, azonban ezek már sem hatásfok szempontjából, sem pedig az energia felhasználás szempontjából nem megfelelőek. Mivel pedig egy modern lakásban a külsejük is igen csak elavultnak számít, így mindenképp érdemes a lecserélésüket elvégezni. Ami mindenképp lényeges, ha nem csak nyáron szeretnénk használni a klímát, akkor az úgynevezett inverteres megoldást érdemes választani, hiszen ezek a berendezések nem csak hűtenek, de adott esetben fűtenek is. Ez pedig remek előny lehet, amikor beköszöntenek a hidegebb őszi esték. Ha pedig egyszerre több szobát is szeretnénk hűteni, érdemes olyan megoldást választani, amely egy kültéri, és két beltéri egységgel rendelkezik, hiszen így akár az egész lakást megfelelő hőmérsékleten tarthatjuk.

car wash